Tények és tévhitek az étrend-kiegészítőkről

Az étrend-kiegészítők az 1980-as években tűntek fel, kezdetben pezsgőtabletták formájában. Ezek főként ásványi anyagokat és vitaminokat tartalmaztak a napi javasolt fogyasztási mennyiségben, azonban a felhasznált hatóanyagok köre azóta napról napra bővül. A piacon sokszor jelennek meg hamis, a Fogyasztóvédelem által nem engedélyezett készítmények. Ezeket jobb elkerülni, hiszen akár káros következményekkel is járhat a rendszeres fogyasztásuk. Kizárólag biztonságos, ellenőrzött forrásból, nagy márkák étrend-kiegészítői közül válogassunk, például a Gyógytermékek webáruházból. Vásárlás során soha ne hagyatkozzunk a szóbeszédre, hiszen – ahogy lentebb is látható a cikkben – rengeteg tévhit terjedt már el ezekkel a készítményekkel kapcsolatban. Mindig kérjük ki orvosunk véleményét, illetve kérjünk tanácsot szakértőktől.

etel

1.tévhit: A táplálékkiegészítőkkel kiváltható egy-egy étkezés.
Ez az első számú és legnagyobb tévhit, amit már sokan sok helyen elmondtak, leírtak, mégis van olyan, aki nem tartja magát hozzá. Már az elnevezésében is szerepel a “kiegészítő” szó, mely egyenesen arra utal, hogy csupán a normál táplálkozás mellett szabad és érdemes őket fogyasztani. Az csak egy dolog, hogy a szervezetünknek szükséges a szilárd étel, de ugyanez igaz ezekre a kapszulákra és tablettákra. Ha nincs a gyomrunkban táplálék nem tud hol felszívódni, és nem is fog használni semmit. Étkezzünk tehát egészségesen és változatosan! Ha így teszünk talán ezekre a készítményekre se lesz szükségünk a későbbiekben.

2.tévhit: Minden multivitamin ugyanolyan!
Attól, hogy több terméken is szerepel a a multivitamin szó, még nem jelenti azt, hogy ugyanazokból az összetevőkből áll. Arról nem is beszélve, hogy még ha ugyanazok az elemek is alkotják, azok mennyisége és aránya végképp eltérő lehet. Mindig olvassuk el a csomagoláson, hogy miből mennyit tartalmaz egy-egy adag. Az is előfordulhat, hogy egy készítmény valakinek beválik, de mikor ugyanazt megveszi más cég gyártásából, már közel sem olyan eredményes, sőt akár árt.

3.tévhit: Étrend-kiegészítőkkel gyógyíthatók különböző betegségek.
Azok a vitaminok és ásványi anyagok, melyeket ezek a táplálékkiegészítők tartalmaznak, önmagukban nem bírnak gyógyító hatással. Ezek nem gyógyszerek. Ezért sem szabad a gyártóknak ilyen ígéretekkel reklámozniuk és árusítaniuk termékeiket.

4.tévhit: Annál jobb, minél több vitamint eszünk!
Ha evésről, ivásról van szó bármit túl lehet adagolni, hiszen mindenből van az a mennyiség, amit szervezetünk már nem tud befogadni. Ugyanúgy igaz ez az alkoholra, a vízre és a vitaminokra is. Emiatt mindig tartsuk be a javasolt fogyasztási mennyiséget!