Mindennapos rossz szokások, melyek aranyérhez vezetnek

Kellemetlen, fájdalmas betegség, ami az ötven év feletti korosztálynál már majdnem minden második embert érint, ez nem más, mint az aranyér. Sokan kérdően állnak a tünetek előtt, nem értik miért, hogyan alakult ki, és nem tudják mit tegyenek ellene.
Tény, hogy az aranyér kialakulásában a genetika is fontos szerepet játszik, de egyre inkább a mindennapos rossz szokások azok, amelyek végül felteszik az i-re a pontot.

Túlsúly, mozgásszegény életmód
A magyarok 65 százaléka elhízott, vagy legalábbis túlsúlyos, ami elég rossz átlagnak számít, már-már az amerikaiakat is legyőzzük. Na de, mi köze ennek az aranyerességhez?
Az aranyérbetegség főként akkor alakul ki, mikor a medencére, illetve a végbéltájékra hosszabb időn keresztül tartós nyomás nehezedik. Ezt pedig, egyértelműen okozhatja a több-kevesebb plusz kiló, amit egy-egy ember magán visel.
Megoldás: Rendszeresen, heti kétszer, háromszor végezzünk kb. fél órás izzasztó testmozgást!

Sok ülés
A mozgásszegény életmód velejárója a sok ülés, amit napközben a munkában kezdünk, és otthon a kanapén fejezünk be. Ülés során a legnagyobb veszélyforrás, hogy a már említett területre, a keresztcsontnál található erekre a kelleténél sokkal nagyobb nyomás nehezedik.
Megoldás: Tartsunk szünetet munkánk során, sétáljunk sokat, és válasszunk megfelelő, ülőalkalmatosságot mind irodánkba, mind pedig otthonunkba!

aranyer1

Rostszegény táplálkozás
Nagyban hozzájárul a túlsúly kialakulásához a rostokban szegény táplálkozás. Egy felmérés szerint az emberek nagy része tudja, hogy mit kellene fogyasztania, melyek az egészséges ételek és italok, mégsem teszi. Ennek oka lehet a lustaság, a megszokás, illetve sok esetben a szűkös pénztárcára való hivatkozás.
Pedig az, aki nem fogyaszt elég rostot, nehezebben és ritkábban tud csak székletet üríteni, ami az erek kidudorodásához, bélrepedéshez, továbbá aranyérhez vezethet.
Megoldás: Kerüljük a gyorséttermeket! Tartsuk be a napi ötszöri étkezést, ami között legyen egy meleg, főtt fogás, sok zöldség, gyümölcs és teljes kiörlésű pékárú! Ezen kívül figyeljünk a változatosságra és a megfelelő mennyiségű víz fogyasztására is!

aranyer2

Alkohol, dohányzás
A gördülékeny emésztéshez szükséges, hogy ne vigyünk be felesleges méreganyagot a szervezetünkbe. A cigizés és a rendszeres alkohol fogyasztás pedig nem csak, hogy teletömi a vénákat méreggel, de minden fontos szervünket is felesleges veszélynek teszi ki.
Megoldás: Ünnepnapokon egy pohár pezsgő, vagy hétvégente egy pohár bor, még nem fog azonnal aranyeret eredményezni, de ha valaki komolyabb gondokkal küzd, jobb szakember segítségét kérni!

aranyer3

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.